Jelölés a Náray-Szabó István Tudományos Díjra Nyomtatás E-mail

 

2016. október 31-ig lehet jelölést benyújtani a 2016-ban odaítélhető Náray Szabó István Tudományos Díjra. Jelölést nyújthat be: a szakosztály (ezen belül szakcsoport), a területi
szervezet és/vagy a munkahelyi csoport vezetője a szervezet vezetőségének javaslata alapján. Továbbá javasolhat az Egyesület vezető tisztségviselője: elnök, alelnök, főtitkár, főtitkárhelyettes, IB-tag, a Felügyelő Bizottság elnöke és tagja, az Etikai Bizottság elnöke és tagja, az MKE ügyvezető igazgatója.

A díj alapításának éve: 1994. A díj a kémia tudományában kifejtett kiemelkedő munkásságért adományozható. A javaslati lap elérhető a www.mke.org.hu honlap „Az Egyesületről > Egyéb szabályzatok” almenüjében található „MKE Díjszabályzat 2. melléklet” Word-dokumentumként is. Aki előzetesen már tett javaslatot, kérjük, erősítse meg azt, vagy a javaslati lapon ismételten nyújtsa be az MKE Titkársághoz: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .