Kedves Olvasók!

A júniusi lapszám ezúttal is ígéretes olvasnivalókat tartogat, amelyek mindegyike valamilyen módon a kutatáshoz kapcsolódik. Talán nem véletlen, hogy ez időről időre a figyelem középpontjába kerül, akár a tudományos kutatások globális hasznáról, akár az alap- és alkalmazott kutatások értelmetlen szembeállításáról van szó.

Az Ibériai-félsziget elektromos hálózatának áprilisban bekövetkezett szinte teljes összeomlása intő példa arról, hogy mennyire sérülékeny civilizációban élünk. Az említett katasztrófa pontos okainak kiderítése még hosszú időt vesz igénybe, de annyi már most is látható, hogy az energiahálózatok diverzifikálása komoly kihívásokat tartogat. A hálózat ki- és bemeneti ingadozásainak csillapítására szegedi kémikusok napenergiát hasznosító, hidrogénalapú energiatároló technológiát fejlesztettek. Most megjelenő írásuk szerint az eljárás lényege, hogy a napelemekben keletkező, az adott pillanatban a hálózat számára „fölösleges” energiát vízelektrolízisre használják, és így a megújuló villamos energiát hidrogén formájában tárolják.

A kutatás emberi oldalát két írás is jól szemlélteti. Toldy Andrea, az MTA–BME Lendület Kutatócsoportjának vezetője interjúban vall pályájáról, az égésgátló polimerek fejlesztésében elért szakmai sikereiről, amelyek nemzetközi vállalatok érdeklődését is felkeltették. A sokrétű kutatómunka, utánpótlásnevelés és a családi élet összehangolása elgondolkodtató példa mindenki számára.

Egy könyvbemutató kapcsán Szabó Csaba, jelenleg Svájcban dolgozó farmakológus tudományetikával és a tudományos kutatás működésével kapcsolatos gondolataival ismerkedhetünk meg. A szerző Elpazarolt orvostudomány. Hiteltelen kutatók, megbízhatatlan kísérletek című könyve nem csupán az orvosi kutatások árnyoldalait mutatja be, hanem olyan jelenségekre világít rá, amelyek más tudományágakban sem ismeretlenek. A rendkívül gazdag mű számos témája közül érdemes kiemelni azt, hogy a kutatási pályázatok bírálatát mélyen áthatja az a soha nem igazolt hit, hogy az egyes pályázatokat – vagy hazánkban sokkal inkább a pályázókat – sorba lehet állítani kiválóság szerint. Erről számos kutatónak vannak keserű tapasztalatai, elég csak a hazai fejlesztésű tudomanymetria.com adatbázis bornírt egyszerűségű és pusztító hatású alkalmazására gondolni. A másik ilyen emlékezetes pont a könyvben az a rész, amely a tudományos etikai vétségekben az intézményi felelősséget kéri számon.

A tudománytörténet két írásban is megjelenik. Hargittai István a molekulák és ionok geometriai torzulását leíró, a szilárdtestfizikában és a szerkezeti kémiában kitüntetett helyet elfoglaló Jahn–Teller-hatás felfedezésének keletkezését ismerteti, személyes élményekkel kiegészítve.

A fizikai kémia történetének fáradhatatlan krónikása Inzelt György. A Nernst-egyenletről szóló írása az elektrokémia alapvető összefüggésének vizsgálatát tárgyalja, nem elhallgatva azt sem, hogy Nernstnek téves elképzelései is voltak ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor bizonyosan nem ez volt az oka annak, hogy Nernst sajátos rekordot állított fel a Nobel-díjával, hiszen őt 1906 és 1921 között nem kevesebb, mint 76 kutató jelölte a díjra (számosan több alkalommal), amit végül 1921-ben meg is kapott. Ha valaki további furcsaságokra is kíváncsi a túlértékelt Nobel-díjjal kapcsolatban, annak Hargittai István könyve (Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak. Galenus Kiadó, 2004) kitűnő útmutató.

Kovács Lajos 

 Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS