Kedves Olvasók!

Simon-Sarkadi LiviaA Magyar Kémikusok Egyesülete elnökeként már tíz éve írom nagy örömmel beköszöntő gondolataimat a Magyar Kémikusok Lapja januári évnyitó számához. Ez az első alkalom, hogy a magunk mögött tudott esztendő sikereinek rövid összefoglalója helyett sajnálattal kell megjegyeznem, hogy a Covid19 járvány Egyesületünk szakmai programjait is rendkívül tragikusan érintette, így nemzetközi rendezvényeinket el kellett halasztanunk, és csak néhány hazai programot tudtunk az online térbe áthelyezve megtartani. Szeretném, gondolom sokak egyetértésével, minél hamarabb a feledés homályába helyezni az elmúlt évet. Remélem, hogy 2021 (már csak a 21-es szerencseszám miatt is) meghozza számunkra a gyökeres változást, visszakapjuk régi életmódunkat és a személyes találkozás korlátozások nélküli lehetőségét.

A negatív események mellett azért volt örömteli alkalom is a kémikustársadalom életében, hiszen 2020-ban is odaítélték a kémiai Nobel-díjat, és ez alkalommal, kivételesen, két hölgy kapta a kitüntetést, a francia Emmanuelle Charpentier mikrobiológus és az amerikai Jennifer Doudna biokémikus, akik a génsebészet és a génmódosítás technikájának továbbfejlesztésében értek el fontos eredményeket. Női szemmel nézve különösen nagy öröm számomra, hogy a kémiai Nobel-díjjal kitüntetett 186 tudós között velük együtt már hét nő is van. Az MKE életében is volt ünnepelnivaló, ami nem más, mint ennek a folyóiratnak a 75. éves születésnapja. Egész évben számos visszatekintést olvashattak a Magyar Kémikusok Lapja számaiban.

Bízom benne, hogy az MKL 2021. januári száma is kellemes időtöltést nyújt majd az olvasók számára az év eleji nyugalmasabb időszakban. A szerzők között találjuk hűséges írónk, Braun Tibor tollából a kísérleti nukleáris robbantások által létrehozott 14C-radiokarbonnal kapcsolatos tudnivalókat. Csupor Dezső a koronavírushoz fűződően egy orrspray hasznosságáról osztja meg véleményét. A „Hazai kutatóhelyek” sorozatban Hajós Péter a Pannon Egyetemen folyó ionkromatográfiás kutatásokat mutatja be. Kiss Tamás főszerkesztőnk Janáky Csaba sikeres fiatal kutatóval készített interjút. A további érdekes olvasnivalók között örökös elnökünkre, Dr. Kálmán Alajosra emlékezik tanítványa, Bombicz Petra.

A Magyar Kémikusok Egyesülete vezetősége nevében ezúton kívánok egészségben és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

2021. január

Simonné Prof. Dr. Sarkadi Livia

 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS