Magyar Kémikusok Lapja
VISSZHANG
Textil-krisztallográfia
Hargittai István
A cím Kutasi Csaba textilkémia fejlődéséről szóló, korábban megjelent írására utal.
A modern szerkezeti kémia kifejlődésében a szálas anyagok kutatása meghatározó szerepet játszott. Polányi Mihály (1891–1976) Berlin-Dahlemben, a Fritz Haber vezette intézetben (Kaiser-Wilhelm-Institut für physikalische Chemie und Elektrochemie) ismerkedett meg a röntgenkrisztallográfiával. Tehetségére jellemző, hogy amint csatlakozott egy számára új kutatási területhez, azt nagyon hamar új felfedezésekkel gyarapította. Ebben az esetben, valamilyen intuíció folytán, felismerte a szálas anyagok szerkezetének jelentőségét. Felismerése egybeesett egy fontos tudománypolitikai döntéssel, amelynek megfelelően már korábban kivált egy részleg Haber intézetéből és ugyancsak Berlin-Dahlemben megalapították a szálas anyagok kémiájának intézetét (Kaiser-Wilhelm-Institut für Faserstoffchemie). Polányi is ebben az új intézetben folytatta kutatásait – ideális körülmények között, nagyszerű munkatársakkal. Köztük volt Hermann F. Mark, a polimerkémia nagy űttörője és Karl Weissenberg neves krisztallográfus, aki mellett egy ideig Wigner Jenő, ma úgy mondanánk, posztdoktorként dolgozott.

Polányi Mihály (középen) 1933-ban munkatársainak egy csoportjával az Institut für Faserstoffchemie kampuszán, nem sokkal Angliába történő emigrációja előtt (ismeretlen szerző felvétele, Gábor Éva szívességéből)


